Kurcsis
  • upload/2010826121249008.jpg
  • upload/2010826121255102.jpg
  • upload/201082613135DSC_0047.jpg
  • upload/201082613142DSC_0042.jpg
  • upload/201082613148DSC_0051.jpg
  • upload/201082613314DSC_0065.jpg
  • upload/201082613325DSC_0066.jpg
LiliArnics

Kurcsis László: Lao-Ce tájai című kiállításának megnyitója


Váczy Péter-gyűjtemény, Cziráki terem, Győr

Tisztelt megnyitó közönség!

Egy hónappal ezelőtt kezdtünk egyeztetni e kiállítás megnyitójáról, ekkor volt alkalmam először megnézni Kurcsis László munkáit. Igaz, néhány színházi plakátja már a 2005-ös Megyei Őszi tárlaton felkeltette az érdeklődésemet. Számomra Kurcsis Kiss Csaba: Hazatérés Dániába című darabjához készült grafikája a tárlat egyik legizgalmasabb darabja volt. Érdekes keverék ez. Egyrészt a kiüresedett, elidegenített, modern amerikai városok mintáját alapul vevő civilizációt, a rideg tömeget, másrészt a megfásult királyt, az egyén és belső szörnyeinek viaskodását, e harc kivetülését láthatjuk. Sejtelmes, fiatal férfi büsztje tárul elénk, aki üres szemgödörrel kitekint a nézőre. René Magritte-ot idéző kő repül egyenest a homloka felé, mely egyben az alatta elterülő várost is fenyegeti. A szereposztás hátterében előtűnő öreg király szelleme Goya-i szörnyfiguraként mered a semmibe.
A kidolgozás technikáját csak a mostani tavaszi látogatás alkalmával mesélte el Laci. Áttetsző, pauszpapír egyik oldalán megfolyatja, keveri a festéket, a velencei papírfestők titkát elővarázsolva, a másik oldalra a figuratív motívum kerül. A meleg, vérszerű színek használata eredményezi a sejtelmes hangulatot. Gazdag faktúrájú plakátjai sok szempontból rokonságban állnak a pasztellrajzokkal.  
Most kiállított grafikáin is érezhető, hogy gyakran nyúl művészettörténeti motívumokhoz, amiket idézetként, környezetüktől elválasztva, új technikával, új jelentéssel felruházva fogalmaz meg. Holdbéli tájakon játszódó jelenetein középkori, reneszánsz feltámadás-ábrázolások keverednek a geometrikus művészet formáival. Eltévedt lovagok, harcosok és lovaik földi maradványai, sematizált erőszakeszközök, a művész kedves, míves kardjainak elvonatkoztatott képe tükröződik a rajzokon. Határkő, vagy a sivatagi viharban a kavargó homokfelhő mögül felbukkanó roncs kerül a szemünk elé.
Megkövesedett, repülő tárgyként felvillanó, csontvázszerű alakzatot is megfigyelhetünk az egyik képen. Kísérteties barlangból vagy szakadékból lövell elő, hatalmas lendülettel indul kifelé a képből, szinte fenyegeti a nézőt.
Néhány grafika erőteljesen erotikus jellegű, férfi és női nemi szervek rajzolataként is értelmezhetjük őket. A barlang, a szakadék, a gödör motívuma kulcsfontosságú hívó szó erre a tematikára. Pozitív és negatív formák váltakoznak egyik rajzról a másikra, innen kiveszünk valamit, oda betehetjük ugyanazt a formát. Természetesen közben megváltozik az értelme, átalakul minden. Árnyék nélküli, északi fénnyel megvilágított világvége tárul fel, a metafizikusok, Chiricho, Bortnyik Sándor hűvös precizitása a talált geometrikus tárgyak, alapformák ezoterikus ábrázolásával társul. Futurisztikus, minden emberi érzelemtől megfosztott, tájképek jelennek meg.  Némelyik Odillon Redon szimbolista képi eszközeit idézi.
Van, amelyik a világ végét - a föld végét, a tenger partját ábrázolja, egy másik szinten is az emberiség végére utal: a világvallásokban gyakran az Istennel azonosított háromszög is a vízbe hullik. "Szép új világ" - a háromszögek, a négyzetek uralkodása a fontos. Kísérteties tájban kővé vált vándorok haladnak az úton, vezetőjük, a próféta irányjelzőként áll magányába fordulva. A szimbolizmus mestere, Böcklin is felidéződik bennem, az egyik rajzon a Holtak szigetének sírkamrája tárul elénk ezúttal nappali fényben. Mellette két sudár jegenyefa őrzi az utat. A sziget kitárult, a víz már a képkivágáson kívülre került. Ember nem lakta területen a magányos vándor bármilyen utat is választ, egy végcél felé mozdul. Láthatjuk, honnan indulunk, tudhatjuk, hová jutunk, a bejárt út csak tőlünk függ, akármilyen nehéz is elviselni életünk terhének súlyát. Mint Magritte esetében, Kurcsisnál is pehelykönnyű a legnehezebb szikla is. Érdekes megfigyelni, hogy figurái inkább fenyegetőek, vagy bukásra ítélt formák: az égő vörös fénycsóvával izzó, a földbe csapódó hasáb sem új életet, inkább a pusztítást jelenti. Új jövő tárul elénk, de előtte mindennek romba kell dőlnie. Sátrak csontvázai, hátra hagyott életek, a vándor népek már távolabb legeltetik állataikat. 
Az isteni fény bevilágítja a földet, de nem lehet tudni, hogy ez a mi világunk-e, vagy csak Káron folyóján átkelve érkezhetünk oda. Keverednek a vallások, a taoizmus üressége az ősi mitológiai hitvilág telítettségét rejti. Sosem tudhatjuk, mit rejt a mély, mit kavar a végtelen, önmagába térő lajtorját nyitó forgószél, a körbedrótozott sziklatömb tömege. Tény, hogy egy bot megállíthatja a lavinát. Ahogy a tao-te king figyelmeztet: a hajlékony nád tovább bírja a szél támadását. Kurcsis László botjai mintha gyökeret vertek volna, nem amolyan földbe szúrt madárijesztők. Mind egyéniség, ahogy a fa is önmagában a legmélyebb pszichológiai jelentéssel bíró szimbólum.
Kurcsis kronológiai elrendezésben mutatja be grafikáit, egyre színesebbé válnak munkái, bár mindig ott feszül mögöttük a kevesek által ismert grisaille-ok szoborszerű megfogalmazása is, ahol a felszín fordulását is a vonalak egyre sűrűsödő tonalitása adja.
Kérem, tekintsék meg a kiállítást!
 

2006. július 2. 
Faludy Judit